MENÜ

"ENGEDJÉTEK HOZZÁM..."
A szeretet, maga, Krisztus!

"Hitkapu"!

Talán a weblap neve " Hitkapu", elárulja szándékomat, hogy elsősorban nem azokhoz kívánok szólni, akik a hitben élés nélkülözhetetlenségét megtapasztalják, hanem azoknak szándékozom - elsősorban -, alapismeretekkel szolgálni, akiket most  érintett meg a keresztény hit "szele", vagy csak hallomásból ismerik az Úr Igéjét.

Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.1

Azonban van egy ennél sokkal fontosabb jelentése, fogalma a "kapu" szónak, mely maga az igazság:

"Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül..." Ezt maga Jézus mondja (János Evangéliuma 10,9.)

Nem ájtatatos képpel "nyomom a sódert", hogy el/megriasszam a hitélettel amúgy sem igazán foglalkozó fiatalságot és az ateista2 rendszerben felnövekedett nemzedéket, hanem igyekszem hétköznapi MAGYAR szavakkal a Hit kitárt kapuján beléptetni a tétovázókat és az "ellenállókat" is.

Tegezlek, mert hiszem azt, hogy így közvetlenebb hangnemben tudok szólni hozzád. Könnyebben tudom átadni Isten szavát, Jézus Krisztus üzenetét.

Nem csak szépet és jót fogsz itt olvasni a keresztényi életről, annak hirdetőiről és az Úr földi helytartóiról. Annál is inkább, mert az egyszerű falusi plébános, vagy pap, lelkész, érsek, püspök....., és maga a Pápa is  halandó ember ezért hibázhat, tévedhet.  Hiteles képet csak úgy kaphatunk a hitről, az egyházról és vezetőiről, ha a  hibákat is feltárjuk. 

Jézus mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet"3

Egyszerű, hétköznapi ember lévén szólok hozzátok. Nem vagyok Hitoktató, vagy felszentelt Igehirdető. Én csak egy hívő ember vagyok, aki Istenországába igyekszik az élet göröngyös útján, melynek leküzdésében a Hitem segít!

Jézus, az Isteni igazság, ezért nekem, halandónak, az Ő követőjének nincs jogom elhallgatni  jobbító szándékú véleményemet, mert az a Krisztus Urunkhoz vezető Út  aprócska köve és az ilyen kövecskék sokasága az

Örök Életbe vezet!

2013. február 26/Gede-on

Cikk  elejére

1.Márk evangéliuma 2.17.
2.Ateista=A z isten(ek) létezésébe vetett hit hiánya
2 =János evangéliuma 14.6. 
Asztali nézet